Vissza Vissza
Spacer Spacer Spacer
Spacer
ISTEN HOZTA
KILYÉN ILKA HONLAPJÁN!
Spacer
Spacer Spacer
Spacer Spacer Spacer Spacer Spacer
Spacer

Aktuális

 

Jelenleg a Csíki Játékszín előadásában, a Jókai Mór regénye alapján dramatizált Gazdag szegények vígszínműben játszom a női főszerepet, Kömény Zsuzsát.
Rendező: Schlanger András

Interjú az előadásról




Bemutatkozó

 

Kilyén IlkaSzínésznő vagyok a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál.

Amikor megszülettem, a naptár már november 6 -át mutatott, és mégis meleg volt. Szüreteltek az erdélyi Mezőségen.
Gyönyörű gyermekkorom volt. Anyám szavaival és szebbnél szebb dalokkal borított be. Apám jó könyveket és szép verseket adott a kezembe.

Szeretek énekelni még házi munka közben is.

A híres neves-nevezetes Bolyai Farkas Líceumban érettségiztem Marosvásárhelyen. Hálával gondolok tanáraimra. Lázongó természetem elnéző megértéssel fogadták s így abban az időben sok bajom nem akadt a kommunista párt-diktatúra cerberusaival. (Nem úgy később.)

A Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián tanáraim Tompa Miklós, Erdős Irma, Éghy Ghyssa, Tarr László, Kovács Levente, Szabó Csaba voltak. Köszönet nekik.

A Temesvári Állami Magyar Színház tagja egy kis kitérővel lettem. Abban az esztendőben, amikor végeztem a főiskolát, Bukarestben kitalálták a "zárt város" fogalmát, ahova frissen végzett nem kerülhetett. Az összes erdélyi város, ahol magyar színház is működött "zárt várossá" vált, s így önkényesen és erőszakosan a tordai román nyelvű munkás-színházhoz kerültem, bár a főiskolát magyar nyelven végeztem és magyarul játszó színésznő szerettem volna lenni. Hat hónap fenyegetőzés, utánajárás, a bukaresti minisztérium és más hivatalokban való kilincselgetés után sikerült Temesvárra kerülnöm. Négy csodás évadot töltöttem ott. Sokat játszottam, sokat tanultam, nagyszerű kollegáim voltak.

Férjhez mentem és Marosvásárhelyre kerültem. Férjem Ion Riţiu színművész. Gyermekeink Dániel és Krisztina. A színházi munkám mellett, mint a versek szerelmese, egyéni műsorokat is készítek és számtalan közéleti szerepet vállalok.

1998-ban az EMKE Kemény János díjjal és 2006-ban A Magyar Művészetért Kuratóriuma Bartók Béla Emlékdíjjal tüntetett ki.

2010-ben Magyar Örökség díjjal és a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével, valamint Pro Cultura Hungarica emlékplakettel ismerték el eddigi munkámat.

Szép volt és izgalmas kipróbálni az erőim idegenben, de Marosvásárhelyhez köt az első iskolai nap, a sikeres felvételim emléke, az első siker, az első csók, az első szerelem, itt születtek a gyermekeim és most már halottaim is itt nyugszanak.

Itt vagyok itthon

Spacer
Spacer Spacer Spacer
Spacer Vissza Vissza